2017. május 24., szerda

Miért utálom az előzékenységet?

Főként a közúti forgalomban szokott előfordulni, hogy olyan helyzetben, mikor nem feltétlenül szükséges, elsőbbséget adnak, annak ellenére, hogy a KRESZ ezt nem nekem biztosítja. Tipikus ilyen helyzet, mikor balra akarok fordulni, szemből semmi forgalom, de az az egy autó csak nem akar egyenesen elhaladni velem szemben mellettem, hanem megáll, és várja, hogy forduljak be.

Hogy miért utálom ezt?
  1. Mert megzavar.
    Ettől hirtelen megtorpanok, és nem merek elindulni, mert nem tudom, mikor gondolja meg magát az illető.
  2. Mert elbizonytalanít.
    Nem tudom ugyanis, hogy az elsőbbséget adó valóban ilyen jóindulatú, vagy csak nem ismeri a szabályokat. Vagy tapasztalatlan.
  3. Mert nagyon rosszul járhatok.
    Ha ugyanis az elsőbbséget adó mégis meggondolja magát, és ebből közúti baleset lesz, akkor nagyon nem ő lesz a hibás, hanem én, mivel nem adtam meg az elsőbbséget.

2017. május 17., szerda

Miért drágább a szemes kávé, mint a darált?

Nemrégiben volt alkalmam egy boltban egy ilyen képet készíteni:
Amint látható (bár szerintem eddig is köztudott tény volt, de most legalább dokumentált is), a szemes kávé drágább, mint a darált, a képen például több, mint 10%-kal.
Ha járatos vagy kicsit a kávézásban, akkor tudhatod, hogy a darált kávéhoz a gyártónak csomagolás előtt egy extra folyamatot még végre kell hajtania a szemes kávén: a darálást (vagy ahogy hardcore kávésok mondják, őrlést). Ez a folyamat gépeket, kezelést, karbantartást, időt, szállítási kapacitást, stb. igényel, ami ugye mind pénz. Így eléggé furcsa, hogy az árak nem ezt mutatják.
Nézzük, mit mondanak az interneten az okokról!
  • Gabonafélékkel silányítják az őrölt kávét
  • A frissen darált kávé más ízű
  • A szemes kávéban egész kávészemek vannak, a darált kávé meg abból a törmelékből készül, ami egyébként eladhatatlan lenne
  • A kereslet-kínálat miatt

2017. május 15., hétfő

Lépcsőfok mérés

Ma megmértem (pontosabban megbecsültem) a Corvin negyed metróállomás mozgólépcső fokának magasságát.
— Jó hülye pihent lehet, aki ilyenekkel foglalkozik — mondhatod.
Ja, de hát akkor éppen ez jutott eszembe...

Mutatom is, hogy történt a mérés:


  1. Egyenesen állva a mozgólépcsőn, megkerestem a szememmel egy szintben lévő fokot. Azt úgy lehet megismerni, hogy pont nem látsz a tetejére; az alatta lévők tetejére rá-, a fölötte lévők tetejéből meg semmit se látsz.
  2. Megszámoltam, mennyit kellene lépni, hogy pont rálépjek erre a fokra. Ez esetemben 10 volt.
  3. Eloszottam a szemmagasságomat tízzel, és megkaptam, hogy egy lépcsőfok kb. 16 centi magas.
Hogy mit kezdek az eredménnyel? Hát izé.

2017. február 15., szerda

HTTP POST küldés OpenWrt-n

Szükségem volt arra, hogy bizonyos események bekövetkezésekor kapjak egy SMS-t az otthoni OpenWrt-t futtató router-emtől. Kis keresgélés után rá is bukkantam egy szolgáltatásra, amit pont ilyesmire találtak ki, és amit naponta egyszer ingyen igénybe is tudok venni erre a célra. A honlapon különféle programozási nyelvekhez részletesen le van írva, milyen kóddal kell az SMS küldését triggerelni.
OpenWrt-nél parancssorból lehet ilyenekkel próbálkozni. Az ehhez adott kód curl-t tartalmaz, ami nincs OpenWrt-n gyárilag. Bár wget van, de annak meg a HTTP POST opciója hiányzik, szintén gyárilag.
Amikor ez a két eszköz kilőve, akkor jön jól az nc (netcat). Az nc HTTP POST-ra való használatához magára a raw HTTP kérésre lesz szükségünk; ezt én Wireshark segítségével szedtem ki egy elküldött jó csomagból, de a lenti példa kis ügyeskedéssel átszerkeszthető saját használatra.
Az nc OpenWrt-n szintén nem egy nagytudású eszköz, nem támogatja azt az üzemmódot, hogy az adatok elküldése után várjon a válaszra, így ezzel is trükközni kellett.

A végső, működő kód tehát így néz ki:
(printf "POST /text HTTP/1.1\r\nUser-Agent: Wget/1.15 (linux-gnu)\r\nAccept: */*\r\nHost: textbelt.com\r\nConnection: Keep-Alive\r\nContent-Type: application/x-www-form-urlencoded\r\nContent-Length: 48\r\n\r\nnumber=%%2B36<telefonszám>&message=Hello&key=textbelt" ; sleep 3)| nc textbelt.com 80
ahol a <telefonszám> a kilenc (20/30/70 + hét) jegyű hívószám.

Ha más szerverre akarunk küldeni, akkor a textbelt.com helyett azt a szervernevet kell beírni mindkét helyen a sorba, valamint a \r\n\r\n utáni részt a megfelelő változónevekkel és értékekkel (közöttük = jellel) URL enkódolva lecserélni, & jelekkel elválasztva a párokat. A Content-Length: utáni számot úgy kell módosítani, hogy pontosan kiadja a \r\n\r\n és az utolsó idézőjel közötti karakterek számát.

2015. október 5., hétfő

Megéri-e az energiatakarékos?


Ma már szinte mindenből van energiatakarékos, és ez jól is van így. Valaki használja, valaki nem, ki ezért igen, ki azért nem.
Egy közös tulajdonságuk van: drágábbak a közönségesnél, és minél több energiát takarítanak meg, annál inkább igaz ez rájuk. Olyan ez, mint egy üzlet: kicsit többet fektetsz be, kicsit többet takarítasz meg a későbbiekben.
Amíg tisztességes ez az üzlet, nincs is semmi baj vele. De hogyan lehetünk biztosak az üzlet korrektségében? Természetesen számolgatással. Itt van például a következő példa. :)
Adott két beépíthető hűtőgép, ez meg ez, mindkettő az IKEA kínálatából. Gyakorlatilag minden paraméterük megegyezik, egyedül a fogyasztásuk különböző, az első 311 kWh, a második 244 kWh energiát emészt fel évente.
Persze az áruk sem egyforma, az energiatakarékosabb (A++) készülékért kereken 50 ezer forinttal  kell többet fizetnünk a kasszánál távozás előtt.
Kettőjük éves energiafogyasztásának különbsége 67 kWh, ez kb. annyi, mint amennyit a lakásunkban havonta elhasználunk; ezért a mennyiségért mindennel együtt közel 3000 Ft-ot kell fizetnünk (2015-ben).
A fogyasztások különbségéből az után lesz hasznunk, miután a vételár különbséget eléri az évek során felhalmozott, villamos áramért ki nem fizetett pénzt. Ez durván 50 000 Ft / 3 000 Ft/év = 16,6 év után következik be.
Ennyi idő alatt Magyarországon a hűtőgépeket le szokták cserélni, így ebben az esetben az anyagiakat figyelembe véve nem érdemes a drágább beruházásba fektetni.

Update 2015.12.16.
Egy másik hasonló példát a Media Markt-ban találtam.
Whirlpool ART 6501 - 299 kWh/év (A+) - 114 999 Ft
Whirlpool ART 6610 - 235 kWh/év (A++) - 139 999 Ft
Itt az árkülönbség 25 000 Ft, az éves fogyasztás különbsége 64 kWh, tehát durván az előző példa felére (nyolc évre) jön ki a megtérülés ideje; ebben az esetben már érdemes elgondolkodni a drágább, de hosszútávon megtérülő vételen.